Élő Meccsközpont →
Vissza a hírekhez
Klub

A listavezető ellen térünk vissza a Szuszába

Klub 2026. 10. 15. · 3 perc olvasás
A listavezető ellen térünk vissza a Szuszába

Az Újpest FC az OTP Bank Liga 10. fordulójában hazai pályán fogadja a listavezető Puskás Akadémiát.

Közel egy hónap után térünk vissza a Szuszába, ahol szombat este a tabella élén álló Puskás Akadémia FC együttesét fogadjuk.

Csapatunk a válogatott szünetet követően Kispestre látogatott az előző fordulóban, ahol Gleofilo Vlijter találatával a második félidőben megszereztük a vezetést a rangadón, azonban a hazaiak hamar válaszolni tudtak, így végül 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Az egy ponttal megőriztük negyedik helyünket a tabellán, azonos pontszámmal állva az előttünk helyezkedő Vasassal és ETO FC-vel.

A fiatalok felnőttek a feladathoz

Szombati ellenfelünk listavezetőként várja a találkozót. A felcsútiak viszonylag eseménytelen nyáron vannak túl, a legjelentősebb változás a kispadon történt: hosszú évek után Hornyák Zsolt helyét Babó Levente vette át.

A korábban a klub utánpótlásában dolgozó szakember bátran nyúlt a számára jól ismert fiatalokhoz, akik eddig kiválóan élnek a beléjük vetett bizalommal. Több rutinos labdarúgó távozása ellenére az együttes teljesítményén nem érződik a generációváltás, az újonnan előtérbe kerülő játékosok ugyanis hamar meghatározó szereplőkké váltak. Lehoczki Bendegúz a kapuban nyújt megbízható teljesítményt, míg a szélsővédőként szereplő Orján Roland beadásaival és fejjátékával, Kern Martin pedig a támadások felépítésében vállalt szerepével hívta fel magára a figyelmet.

Döntetlen nélkül, de annál több győzelemmel

A Puskás Akadémia gyakorlatilag a bajnokság kezdete óta az élmezőny tagja. Bár az idény elején több piros lap is nehezítette a felcsútiak dolgát, ez sem akadályozta meg őket abban, hogy első öt bajnoki mérkőzésükből négyet megnyerjenek.

A remek rajtot követően azonban kisebb hullámvölgybe kerültek: előbb hazai pályán szenvedtek vereséget ősi riválisunktól, majd Zalaegerszegen is pont nélkül maradtak.

A MOL Magyar Kupa következő fordulója jókor érkezett számukra, hiszen a Mezőörs elleni 8–1-es sikerrel nemcsak továbbjutottak, hanem vissza is találtak a győztes útra. Ezt követően a bajnokságban a Honvédot is felülmúlták, majd a válogatott szünet után a forduló rangadóján az ETO FC otthonából hozták el a három pontot. Ennek köszönhetően a tabella éléről érkeznek a Megyeri útra.

A gyors átmenetekre építenek

Babó Levente együttese elsősorban a szervezett védekezésre és a gyors átmenetekre építi játékát. A felcsútiak gyakran átengedik a kezdeményezést ellenfeleiknek, és a labdaszerzéseket követően igyekeznek minél gyorsabban eljutni a kapuig. Nem jellemző rájuk a folyamatos, magas letámadás, inkább a stabil védekezést és a tudatosan felépített kontratámadásokat részesítik előnyben.

A szakmai stáb leggyakrabban 4–4–2-es vagy 4–2–3–1-es felállásban küldi pályára az együttest, amelynek támadósorában továbbra is komoly minőség áll rendelkezésre. A tavalyi idényben Aljosa Matkoval holtversenyben gólkirályi címet szerző Lukács Dániel mellett Németh András és Dárdai Palkó is fontos szerepet tölt be, a kispadról pedig Lamin Colley jelenthet további támadóopciót.

A felcsútiak játékáról sokat elárul egy érdekes statisztika: az eddigi bajnoki mérkőzéseiken, amikor megszerezték a vezetést, minden alkalommal győztesen hagyták el a pályát, amikor viszont ellenfelük talált be először, végül vereséget szenvedtek. Ez különösen érdekes lehet a szombati találkozó előtt, hiszen csapatunk az idény során már több alkalommal is hátrányból tudott fordítani.

Megtörnénk a nyeretlenségi sorozatot

A két együttes eddig 34 alkalommal találkozott egymással az élvonalban, az örökmérleg a Puskás Akadémia felé billen. Legutóbb két évvel ezelőtt, Felcsúton sikerült legyőznünk szombati ellenfelünket, akkor 2–0-s sikert arattunk idegenben.

Azóta nem tudtuk megszerezni mindhárom pontot a felcsútiakkal szemben, így szombat este a listavezető legyőzése mellett ennek a sorozatnak is szeretnénk véget vetni.

OTP Bank Liga 10. forduló

Október 17., szombat 19:30

Újpest FC - Puskás Akadémia  

Forrás: ujpestfc.hu

Mit szólsz a hírhez? Beszéld meg a szurkolói közösségben — legyél az első hozzászóló!
Lépj be a hozzászóláshoz
Eredeti cikk a forrásnál (ujpestfc.hu)

Kapcsolódó hírek

Szombaton a Szuszában – játssz velünk!
Klub

Szombaton a Szuszában – játssz velünk!

Játssz velünk, érkezz korábban, és készülj a rangadóra a Szuszában! Mutatjuk a nyereményjátékokat, a +50 pont feltételét, DJ Whiteboy programját és a...

Forrás: ujpestfc.hu 19 órája
Sprint
Klub

Sprint

Hatvan másodperc. Hány játékosunk neve jut eszedbe? Indítsd az órát, és mutasd meg, mennyire ismered a keretünket!

Forrás: ujpestfc.hu 19 órája
„Még nem hoztam ki magamból mindent”
Klub

„Még nem hoztam ki magamból mindent”

A Honvéd ellen csereként eredményes támadónk, Gleofilo Vlijter őszintén mesélt a tavalyi nehézségeiről és arról, hogyan talált új lendületre a családj...

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja

Az oldal kizárólag a működéshez szükséges sütiket használ (munkamenet, biztonság) — nyomkövetés nélkül. Részletek a Cookie-tájékoztatóban.