Élő Meccsközpont →
Vissza a hírekhez
Klub

Az MTK ellen nyújtanánk tovább a győzelmi sorozatunkat

Klub 2026. 08. 13. · 2 perc olvasás
Az MTK ellen nyújtanánk tovább a győzelmi sorozatunkat

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában hazai pályán fogadjuk az MTK együttesét.

A mieink kiváló formában várják a szombat délutáni találkozót, hiszen a DVSC elleni 4–2-es hazai sikert követően Kisvárdán is négyszer találtak be. Ezúttal Gleofilo Vlijter, Heitor, Etienne Amenyido és Aljosa Matko zörgette meg a szabolcsiak hálóját, így két győzelemmel a hátunk mögött készülhetünk az újabb bajnokira.

Az MTK az előző idényben huszáros hajrával harcolta ki a bennmaradást az akkor frissen kinevezett Pinezits Máté vezetésével. A nyáron jelentős játékosmozgás zajlott a kék-fehéreknél. Több tehetséges fiatal mellett az előző idény házi gólkirálya, Molnár Ádin is távozott a keretből. Az érkezők között ugyanakkor több komoly erősítést is találunk: visszatért a válogatott kerettag Demjén Patrik, a korábban kölcsönben szereplő villámgyors szélsőt, Jurek Gábort végleg megszerezték, míg a középpályára Debrecenből Szuhodovszki Soma érkezett.

A fővárosi kék-fehérek magabiztos, 3–0-s ZTE elleni sikerrel kezdték az új idényt, amelyet egy Honvéd elleni döntetlen követett. Az előző fordulóban viszont drámai körülmények között maradtak pont nélkül, miután a hosszabbítás utolsó percében kapott góllal szenvedtek vereséget a Puskás Akadémiától.

A két nagy múltú fővárosi együttes párharca rendkívül kiegyenlített. Az eddigi 232 összecsapásból 91-et az MTK, 86-ot az Újpest nyert meg, míg 55 alkalommal döntetlen született. Legutóbb áprilisban találkoztak a felek a Szuszában, akkor egy fordulatos és bosszantó mérkőzésen 2–2-es döntetlennel zárult az összecsapás. A négygólos találkozó jól illeszkedik a párharc elmúlt időszakának tendenciájába, hiszen a két együttes mérkőzéseit gyakran jellemezte a gólgazdag játék. A csapatok idei bajnokságban mutatott támadójátéka alapján pedig ezúttal is hasonlóan eseménydús összecsapásra lehet számítani.

OTP Bank Liga 4. Forduló Augusztus 15., szombat 16:30 Újpest FC – MTK Budapest  

Forrás: ujpestfc.hu

Mit szólsz a hírhez? Beszéld meg a szurkolói közösségben — legyél az első hozzászóló!
Lépj be a hozzászóláshoz
Eredeti cikk a forrásnál (ujpestfc.hu)

Kapcsolódó hírek

Hosszabbítás után jutottunk tovább a Kupában
Klub

Hosszabbítás után jutottunk tovább a Kupában

Zeke Márió és Krajcsovics Ábel hosszabbításban szerzett találatával 2–0-s győzelmet aratott csapatunk a Dorogi Bányász FC otthonában a MOL Magyar Kupa...

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja
Így kezdünk Dorogon
Klub

Így kezdünk Dorogon

A Dorogi FC otthonában kezdjük meg szereplésünket a MOL Magyar Kupa 2026/2027-es kiírásában. Csapatunk a harmadik fordulóban kapcsolódik be a sorozatb...

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja
Dorogon kezdjük meg kupaszereplésünket
Klub

Dorogon kezdjük meg kupaszereplésünket

Az Újpest FC a Dorogi Bányász FC vendégeként kezdi meg szereplését a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.

Forrás: ujpestfc.hu 3 napja

Az oldal kizárólag a működéshez szükséges sütiket használ (munkamenet, biztonság) — nyomkövetés nélkül. Részletek a Cookie-tájékoztatóban.