„Még nem hoztam ki magamból mindent”

Ezúttal különösen sok történettel érkeztél vissza a válogatottól. Mi történt a Guatemala elleni mérkőzések körül?

Otthon döntetlent játszottunk velük, a visszavágón pedig történelmi eredményt érhettünk volna el, hiszen a Nemzetek Ligája negyeddöntőjéhez egy újabb döntetlen is elegendő lett volna. Sajnos azonban 1–0-ra kikaptunk. Az érkezésünktől kezdve gondok akadtak a szállással, az étkezéssel és az edzéskörülményekkel is: este például világítás nélkül, teljes sötétségben kellett edzenünk. A stadionba belépve már hallottuk a rasszista rigmusokat, amelyek aztán végigkísérték a mérkőzést. Felkészültünk arra, hogy nehéz közeg fogad bennünket, de egészen más erre számítani, mint kilencven percen keresztül elviselni. Érthető, hogy felgyülemlett bennünk a feszültség, még ha bizonyos helyzeteket jobban is lehetett volna kezelni. A lefújás után odamentünk a guatemalai játékosokhoz, és akkor tört ki a dulakodás. A rasszizmus ellen akartunk fellépni; lehet, hogy nem ez volt a megfelelő módja, de abban a felfokozott pillanatban így alakult. Tudomásom szerint néhányan szankciókat is kaptak. A FIFA elnöke is kiállt Suriname mellett, ami sokat jelentett nekünk. 2026-ot írunk, a rasszizmust sehol sem lenne szabad eltűrni, és nemcsak Közép-Amerikában, hanem mindenhol tenni kell ellene.

Visszatekintve a saját szerepedre: van benned megbánás amiatt, ahogyan reagáltál?

Abban a helyzetben a csapattársaimat is védtem, és ezt nem bánom. Más körülmények között lehetne bennem megbánás, de akkor a hazámért, magamért és azért álltam ki, amiben hiszek.

A válogatott szünetek alatt hosszú utakat teszel meg, majd néhány nappal később már újra a bajnokságban kell helytállnod. Mennyire visel meg ez a ritmus?

Nem könnyű, különösen az időeltolódás miatt. Nyolc-kilenc órás különbségről beszélünk, és amikor visszaérek, a jetlag is megnehezíti a dolgomat. Közel tizenkét éve szerepelek a válogatottban, úgyhogy volt időm hozzászokni ezekhez az utazásokhoz, de ettől még megterhelők. A hétvégén már bajnoki vár ránk, miközben én a felkészülés egy részén nem tudok itt lenni. A szakmai stábbal együtt igyekszünk megtalálni, hogyan tudok a legjobban visszaállni, akár azzal, hogy más időpontokban alszom, vagy kicsit másként alakítjuk a programomat.

A Honvéd ellen mégis rögtön góllal tértél vissza. Bár nem vagy állandó kezdő, egyre meghatározóbb a szereped, és már három gólnál, valamint három gólpassznál jársz. Te hogyan éled meg ezt a változást?

Sokkal nyugodtabb vagyok. Idősebb lettem, bizonyos dolgokat másként kezelek, és más szemmel nézek a saját helyzetemre is. Jó keretünk van, örülök, hogy ennek a csapatnak és egy ilyen nagy klubnak a tagja lehetek. Amikor megkapom a lehetőséget, meg kell mutatnom, mire vagyok képes. Érzem a társaim, a stáb és a körülöttünk dolgozók támogatását, ez pedig sokat segít abban, hogy a pályán a saját játékomra összpontosítsak.

A pályán látható fejlődés mögött mi változott benned a leginkább?

Elsősorban a gondolkodásom. Tudom, hogy sokat tudok hozzátenni a csapat játékához, de megtanultam türelmesebben várni a lehetőségemre. Nem dühöngök, ha éppen nem kapom meg, hanem igyekszem mindennap száz százalékot nyújtani. Egyszerű változtatásnak hangzik, nekem mégis sokat számított. Tisztában vagyok a képességeimmel, most pedig az a feladatom, hogy ezekből többet mutassak meg, mint az előző szezonban. Azt érzem, még nem hoztam ki magamból mindent, és ha ezt sikerül elérnem, tovább tudok lépni.

Miért volt nehéz korábban elfogadnod a helyzetedet?

Amikor idejöttem, arra számítottam, hogy sokat fogok játszani, de nem így alakult. Ez mentálisan nagyon megviselt, és nem tudtam jól kezelni. Sokat panaszkodtam, és ez a pályán is meglátszott. A csapatnak sem ment jól, ez is hatott rám, az egész pedig a magánéletemre is rányomta a bélyegét. A szezon végén leültem a családommal és a barátaimmal, és őszintén átbeszéltük a helyzetet. Megkérdeztem őket, szerintük miben kellene fejlődnöm, mit kellene másként csinálnom ahhoz, hogy újra elérjem azt a szintet, amelyre képes vagyok. A válogatottban is szerettem volna ismét azt a szerepet betölteni, amelyet elvárok magamtól. Édesapám, édesanyám és a párom is segített, az alapozásra pedig már megváltozott hozzáállással érkeztem. Közben azt is látom, mennyi minden jó van az életemben. Ott van a kisfiam, érte és édesanyámért is játszom nap mint nap. Ezek a személyes kapaszkodók adják meg az erőt ahhoz, hogy folytassam és jobb akarjak lenni.

Néhány hete itt is láthattuk a kisfiadat. Hogy érzi magát Hollandiában, és milyen gyakran tudtok találkozni?

Jól van, már óvodába jár. Sajnos nem tudunk annyi időt együtt tölteni, amennyit szeretnék, de ha kapok két vagy néhány szabadnapot, igyekszem elutazni hozzá, és minél többet vele lenni. Mindennap beszélünk, és rendszeresen kérdezi, mikor jöhet újra hozzám. Itt vannak a játékai, ezeket megmutatom neki a telefonon, ő pedig rögtön kérdezgeti az édesanyját, mikor mehet apához játszani. A közös fürdést is nagyon szereti, mert olyankor mindenféle játékot kitalálunk, én pedig partner vagyok abban, amihez éppen kedve van. Az ilyen apróságok rengeteget jelentenek nekem, és a magánéletemben is sokat segítenek. Boldog vagyok, és azt hiszem, ez a legfontosabb.

Miért alakult úgy, hogy egyelőre Hollandiában élnek?

A párom Amszterdamban tanul, a kisfiam pedig ott jár óvodába, ezért most így rendeztük be az életünket. Egyelőre ehhez alkalmazkodunk, aztán amikor eljön a megfelelő idő, minden a helyére kerül.

Hétvégén a listavezető Puskás Akadémiát fogadjuk. Hogyan látod a csapat eddigi szereplését, és mit vársz a találkozótól?

Szerintem továbbra is erős csapatunk van, és jól dolgozunk. Előfordul, hogy a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk, de ilyen a futball: nem lehet minden mérkőzést megnyerni. A korábbi idényekhez képest ez az egyik legjobb rajtunk, amit meg kell becsülnünk, és építenünk kell rá. A Puskás helyett most a saját csapatunkra összpontosítok. Kimegyünk a pályára, és szeretnénk megadni a szurkolóknak azt, amire ők és mi is vágyunk: a három pontot.

Forrás: ujpestfc.hu