Már a mérkőzés előtt megadták az alaphangot szurkolóink a 248. Derbire, ugyanis a Dunán, két hajóval érkeztek a kilencedik kerületbe. Az atmoszférára most sem lehetett panasz, már a bemelegítéstől kezdve zúgott a „Hajrá, Lilák!”. Komoly erőbedobással indult a meccs, az első perctől látszott a mieinken a tűz, mindenki csúszott-mászott a pályán.
Elsősorban kontrákkal próbáltunk megindulni, a 6. percben Matko kapott remek labdát Horváthtól, de le kellett lassítania, így Gómez beérte és blokkolta a lövését. A 20. percig nem nagyon volt lehetősége a hazaiaknak sem, akkor viszont jókora szerencsével megszerezték a vezetést. Arzani élesen lőtte be a labdát balról, ami a kapu felé tekeredett, Szappanosnak így reflexből kellett kitornáznia azt, de a kipattanó pont Yusuf fejéhez került, így az üres hálóba stukkolhatott.
Ezt követően szép lassan megnyugodtunk, és egyre bátrabb és kombinatívabb akciókat kezdtünk vezetni. Amenyido az egész félidőben harcosan és bátran futballozott, és 38. percben pont az ő szólója után alakult ki veszély a zöld-fehér kapu előtt, a togói szépen fűzte be védőjét az alapvonalnál, majd élesen lőtt középre, Horváthot célozva, aki eltűnt a büntetőterületen belül, de videózás után nem láttak szabálytalanságot a VAR-szobában.
Amikor már úgy tűnt, hogy 1-0-al fordulunk, a semmiből jött a második hazai találat, a 44. percben Osváth tekert középre, ahol Zachariassen érkezett üresen, és a kapuba fejelt. Szerencsére még a szünet előtt jött a válasz, Ljujic szöglete élesen kanyarodott középre, a labda némi kavarodásban a kapufáról Stornati elé került, aki izomból a hálóba bombázott, így 2-1 állt az eredményjelzőn a szünetben.
A félidőben cserélt Szélesi Zoltán, Gleofilo Vlijter érkezett, és meg is hozta a dinamikát a támadójátékunkba. Az 58. percben Matija Ljujic lövése a surinamei támadó lábán kötött ki, ő eltette volna Dibusz mellett, aki nagyot védett, de pont Matko elé ütötte a labdát, aki az üres kapuba pofozta azt.
Nem sokkal később már az előnyt is megszerezhettük volna, egy gyors akció végén Vlijter tette tovább a tizenhatoson belül Amenyidónak, aki rosszul találta el a labdát ziccerben. Ezután kissé beszorultunk, a 63. percben egy szögletből Yusuf veszélyeztetett, Ljujicnak a gólvonalról kellett mentenie. A 77. percben Lisztes előtt adódott nagy élehetőség egy visszagurításból, de pontatlanul célzott.
Az utolsó bő 10 percben is keményen beleálltunk a párharcokba, mindenki vérrel-verítékkel küzdött az egy pontért, ez a sárga lapok mennyiségén is meglátszott. A 89. percben némi szerencse, vagy inkább Zachariassen is mellénk állt, egy beadás üresen találta meg a hosszún, de nem tudott betalálni, így maradt a 2-2-es döntetlen.
OTP BANK LIGA, 7. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Újpest FC 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Yusuf (20.), Zachariassen (44.) ill. Stronati (45+1.), Matko (58.)
Újpest FC: Szappanos – Ujváry, Heitor, Stronati, Zeke – Mucsányi, Szendrei, Ljujic – Horváth, Amenyido, Matko. Vezetőedző: Szélesi Zoltán.
Forrás: ujpestfc.hu
2–2
2–0
2–4
2–1
2–2