Élő Meccsközpont →
Vissza a hírekhez
Klub

Támadásban is erős magyar balhátvéd az új igazolásunk

Klub 2026. 08. 28. · 2 perc olvasás
Támadásban is erős magyar balhátvéd az új igazolásunk

Az Újpest FC szerződtette Zeke Máriót a Paksi FC csapatától.

A bekk szülővárosában, Sopronban kezdett futballozni, majd a Győri ETO utánpótlásába került, és a Rába-parti egyesületben mutatkozott be a felnőttek között a 2017/18-as idényben. Ezt követően Fehérvárra igazolt, a piros-kékek pedig több csapatnak is kölcsönadták – szerepelt például a Gyirmót, a Budaörs, a Budafok és a Kecskemét alakulatában is, míg végül utóbbi klub 2023-ban végleg megszerezte. A korábbi U21-es utánpótlás-válogatott a „hírös városban” két idényen át futballozott, majd 2025-ben Paksra tette át a székhelyét, amellyel a 2025/26-os évadban bronzérmes lett a Fizz Ligában. A még mindig csak 25 esztendős Zeke már 159 NB I-es meccsnél jár, így az ő szerződtetésével nem kevés rutin érkezik az újpesti védelembe. A balhátvéd nemcsak a védekezésből, de a támadásokból is igyekszik kivenni a részét (gólokkal és gólpasszokkal is), így személyében egyértelműen minőségi játékos érkezik a pálya bal oldalára. „Zeke Márió érkezésével bővültek a lehetőségeink a bal oldalon, mivel nem csak balhátvédként, de szükség esetén belső védőként is bevethető. Sebessége és fizikalitása jó alapot teremt ahhoz, hogy betöltse azt a szerepet, amit szánunk neki. Ezzel azt gondolom, a védelem kész van, meg van a mélység és a minőség is ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, amennyiben mindenki egészséges marad.” – mondta el Dárdai Pál, az Újpest FC sportigazgatója.  

 

Forrás: ujpestfc.hu

Mit szólsz a hírhez? Beszéld meg a szurkolói közösségben — legyél az első hozzászóló!
Lépj be a hozzászóláshoz
Eredeti cikk a forrásnál (ujpestfc.hu)

Kapcsolódó hírek

Hosszabbítás után jutottunk tovább a Kupában
Klub

Hosszabbítás után jutottunk tovább a Kupában

Zeke Márió és Krajcsovics Ábel hosszabbításban szerzett találatával 2–0-s győzelmet aratott csapatunk a Dorogi Bányász FC otthonában a MOL Magyar Kupa...

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja
Így kezdünk Dorogon
Klub

Így kezdünk Dorogon

A Dorogi FC otthonában kezdjük meg szereplésünket a MOL Magyar Kupa 2026/2027-es kiírásában. Csapatunk a harmadik fordulóban kapcsolódik be a sorozatb...

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja
Dorogon kezdjük meg kupaszereplésünket
Klub

Dorogon kezdjük meg kupaszereplésünket

Az Újpest FC a Dorogi Bányász FC vendégeként kezdi meg szereplését a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.

Forrás: ujpestfc.hu 3 napja

Az oldal kizárólag a működéshez szükséges sütiket használ (munkamenet, biztonság) — nyomkövetés nélkül. Részletek a Cookie-tájékoztatóban.