Élő Meccsközpont →
Vissza a hírekhez
Klub

Tijani először a kezdőben

Klub 2026. 10. 11. · 1 perc olvasás
Tijani először a kezdőben

Egy helyen változott csak az összeállításunk a válogatott szünet előtti legutóbbihoz képest.

Három hét válogatott szünetet követően ismét bajnokit játszunk, ráadásul egy bő három éve nem látott rangadót a Kispest-Honvéd FC ellen. 

Szélesi Zoltán magán az összeállításon nem variált sokat, ugyanakkor a játékunk így is egy új arcát mutathatja meg Muhamed Tijani kezdőbe kerülésével. 

A kapuban Szappanos Péter továbbra is, előtte az Ujváry Ferenc, Heitor, Patrizio Stornati, Zeke Márió négyes alkotja a védelmet. 

A középpályán Szendrei Norberthez és Matija Ljujichoz visszább lépett Etienne Amenyido, 10-es posztra, míg a két szélén változatlanul a házi góllövőlistát vezető, és a szlovén válogatottban is remeklő Aljosa Matko, illetve Horváth Krisztofer rohamoz, centerként pedig a már emlegetett Muhamed Tijani először bizonyíthat az első sípszótól.

Fenyő Noah bokasérülés miatt nem áll rendelkezésünkre.

A játékvezető a mai napon Bogár Gergő, segítői Becséri Gergely és Rózsa Dávid.

Újpest FC: Szappanos - Ujváry, Heitor, Stronati, Zeke - Szendrei, Ljujic, Amenyido - Matko, Tijani, Horváth. Vezetőedző: Szélesi Zoltán.

Cserék: Banai, Bodnár, Fiola, Maier, Mucsányi, Balladom, Scharmer, Krajcsovics, Nunes, Sarkadi, Vlijter, Ademi.

Forrás: ujpestfc.hu

Mit szólsz a hírhez? Beszéld meg a szurkolói közösségben — legyél az első hozzászóló!
Lépj be a hozzászóláshoz
Eredeti cikk a forrásnál (ujpestfc.hu)

Kapcsolódó hírek

Gyors gólváltás a hajrában, egy ponttal távoztunk Kispestről
Klub

Gyors gólváltás a hajrában, egy ponttal távoztunk Kispestről

Az Újpest FC 1-1-es döntetlent játszott a Kispest-Honvéd FC otthonában az OTP Bank Liga 9. fordulójában.

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja
A Te kezdőd!
Klub

A Te kezdőd!

Kit küldenél ma pályára? Válassz felállást, és állítsd össze a saját kezdőtizenegyedet!

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja
Emlékszel?
Klub

Emlékszel?

Kispesti emlékek és a mai rangadó. Három kérdés — mennyi megy fejből?

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja

Az oldal kizárólag a működéshez szükséges sütiket használ (munkamenet, biztonság) — nyomkövetés nélkül. Részletek a Cookie-tájékoztatóban.